Ismét Gourmet Fesztivál Debrecenben

Idén második alkalommal rendezték meg a Debreczenier Gourmet Fesztivált, ahol a régió legjobb éttermeinek kínálatából kaphattunk ízelítőt. A helyszín ebben az évben is a Békás-tó környéke volt, így az árnyas fák közt, szökőkútcsobogást hallgatva élvezhettük a finomabbnál finomabb falatokat. A fesztiválnak egyik fontos szerepe, hogy a magas minőséget képviselő éttermeket egy csokorba gyűjtse és néhány napra minden látogató számára elérhetővé tegye a nem hétköznapi fogásokat, így többek között megtudhattuk milyen is a vizibivaly, vagy hogy hogyan is készítik az Ikon-ban a Debreceni párost. 

A rendezvény első napján Jókuti András, Világevő volt a fesztivál házigazdája, akinél jobb műsorvezetőt nem igazán tudnék elképzelni egy gasztronómiai rendezvényre, hiszen rendkívül jártas a témában, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy – először magyarként – ő volt idén a Bocuse d’Or ceremóniamestere Lyonban. A fesztivál második napján Bernáth József, A séf vezette a gasztroszínpadon zajló eseményeket.


A színpadon egész nap érdekes beszélgetések és főzőbemutatók zajlottak, a szünetekben pedig zene szólt. A kiállítók a városból, illetve a régióból érkeztek, így találkozhattunk a miskolci Dűlővel, a nyíregyházi Meating-gel, a kecskeméti Spaletta Étterem és Sörházzal, a hajdúszoboszlói Mirage étterem és kávézóval, valamint a Hortobágyi Csárdával is, azonban természetesen a debreceniek képviseltették magukat a legtöbben.

Grill és BBQ bemutató a Weber grillmestereivel, Dobó Károllyal és Dobó Lacival

A teljesség igénye nélkül néhány fogás:

A Kis Padlizsán Debrecen első és egyetlen teljesen vegán étterme. A tulajdonosok maguk is a vegán életmód hívei, kezdetben csak kiszállítással foglalkoztak, majd 2016 decemberében nyitották meg Debrecen központjában a bisztrót. Minden frissen készül, szezonális alapanyagokkal dolgoznak, így a menü naponta változik és általában 2-3 féle főétel közül választhatunk. 
A tulajdonosok környezettudatosságát igazolja, hogy lebomló tányérokat, evőeszközöket és szalvétát szerettek volna használni az ételek felszolgálása során, a kezdeményezésüknek köszönhetően pedig az egész fesztiválon ezekben kínálták az ételeket. 

Hortobágyi vegán pecsenyezsíros kenyér lilahagymával, sült paprikás salátaágy

Napi menü

Fűszeres tallér, naplementás zöldborsó mártás, rozmaringos sültburgonya
Az El Gaucho Debrecen első BBQ és grill bárja. Lassú tűzön sült húsokat, grillezett steakeket kínálnak házi készítésű mártásokkal. A churrost újragondolták, feltekerték, sűrű csokiszószba mártották, majd apróra vágott pisztáciába hempergették és végül egy pálcikára szúrták, hogy tényleg nyalókaként fogyaszthassuk el. Fehér ruhában nem ajánlott a fogyasztása.

Pulled beef wrapban, nyári salátával és házi szószokkal

Churros nyalóka
A Butiq bisztró és bár Debrecen egyik ikonikus szórakozóhelye. Kóstolhattunk náluk hortobágyi gyöngytyúk kolbászt savanyú káposztás rozskenyérrel, kovászos uborka habbal, racka burgert zöldfűszeres gomolyával, rozmaringos buciban, valamint érlelt gyöngytyúkmellet friss nyári salátával, vízi tormás kefirmártással. Az isteni ételek mellé frissítő, zöldfűszeres limonádékat kevertek, volt köztük epres-bazsalikomos, uborkás-citromos és barackos rozmaringos ízesítésű. 


Rackaburger  zöldfűszeres gomolyával rozmaringos buciban, barackos-rozmaringos limonádéval 


A fesztivál területére érve elsőként a miskolci Dűlő étterem standjával találkozhatunk. A két nap folyamán kóstolhattunk náluk kacsazserbót, szürke-marha pájsli kolbászt erdei gombával és túrós burgonya gombóccal, valamint kecskesajttal töltött eckler fánkot málnazselével. Az utóbbit volt szerencsém megkóstolni. A könnyű tészta közt lapuló kecskesajt egyszerre volt krémes és kissé sós, amit a friss málnazselé remekül kiegészített. A tésztát burkoló darált dió pedig megkoronázta az egész ízélményt. 

Kecskesajttal töltött eckler málnazselével

Az édesszájúaknak sem lehetett okuk panaszra, hiszen azon kívül, hogy a legtöbb kiállító egy desszerttel is készült, megkóstolhattuk a vámospércsi Kiss Virág Cukrászda desszertkölteményeit is, melyek között találhattunk süticsodákat, mint a képen látható Tulipán, ami egy vékony piskótalapon málnazselével töltött túrókrémet rejtett, étcsokival és egy szem málnával megkoronázva. Ezen kívül számos különféle macaront* is hoztak, melyek közül egy mákos áfonyás változatot kóstoltam, ami isteni finom volt. Pohárkrémek közül is többféle variációt készítettek, volt köztük málnás, kávés és tripla csokis változat is.

*A macaron egy francia édesség, ami manapság hatalmas népszerűségnek örvend. A mandulalisztből és tojásfehérjéből álló habcsókok közé kerülő krém teszi különlegessé az egészet. 


Tulipán

Málnás pohárkrémek
Isteni ételek és italok, csodás környezet, remek hangulat, jó idő és szuper zene. Néhány szóban így lehetne összefoglalni az idei debreceni Gourmet fesztivált. Aki eddig esetleg kihagyta, jövőre mindenképpen látogasson el június vége fele a Békás-tóra, szigorúan néhány napos koplalás után. Érdemes mindkét nap kilátogatni a fesztiválra és ajánlott több fős társasággal érkezni, így talán lesz esélyünk arra, hogy minden egyes fogást végigkóstoljunk. Garantáltan nem fogunk csalódni.

Megjegyzések