Miket ettünk Bakuban?

Nem véletlen, hogy a korábbi posztokban nem sokat írtam az ételekről, ugyanis úgy döntöttem egy teljes bejegyzést szentelek annak, hogy beszámoljak arról, miket is ettünk Bakuban és milyen nehézségekbe ütköztünk a rendelés során.

Ami számomra rendkívül pozitív, hogy rengeteg féle fűszert és zöldséget használnak az ételek készítése során, például a kapor és a petrezselyem a legtöbb ételben visszaköszön. Egy hagyományos azeri asztal közepéről nem hiányozhat egy hatalmas csokor friss fűszernövény, melyet az ételek mellé elfalatoznak, valamint a jellegzetes azeri lepénykenyér, amit az eredeti elkészítési mód szerint a kemence belső falára tapasztva sütnek aranybarnára. Az étkezések mellé mindig fogyasztanak salátát vagy savanyúságot, azonban itt nem egy könnyed üdítő salátára kell gondolni. A mimóza saláta például egy majonézes, krumplis, répás, reszelt sajttal gazdagon megpakolt saláta. A főétkezéseket illetően a bárány fogyasztása dominál. Gazdagon fűszereznek, számos étel elmaradhatatlan díszítőeleme a borbolyabogyó, amit látszatra talán a gránátalmamag és a vörösáfonya keverékére hajaz, az ízét tekintve pedig inkább savanykás. Sok ételt a török konyhából vettek át, így a legtöbb édességet is. Az egyik legnépszerűbb édesség a baklava, aminek az azeri változata cukros dióval készül. Az étkezéseket szinte mindig teázással zárják.
A legelső szempontunk az éttermek kiválasztása során az volt, hogy látjuk-e bármi jelét annak, hogy az ételek neve angolul is fel van tűntetve valahol. A központban, a Fontain Square és a Baku Boulevard környékén szerencsére azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb helyen gondoltak az oroszul nem beszélő, európai turistákra is. Azonban akadt olyan hely, ahol a – rendkívül segítőkész és kitartó – pincérrel nem beszéltünk közös nyelvet, így egyedül a google translate-ben bízhattunk – végül persze nagyon jót ettünk. Annak ellenére, hogy egy kicsit sem beszéltük a nyelvüket, sehol nem néztek ránk furán vagy rosszallóan, örömmel fogadtak és igyekeztek áthidalni a nyelvi nehézségeket. Egy másik étteremben a felszolgáló elénk hozta a teljes salátakínálatot, hogy válasszuk ki, melyik szimpatikus nekünk, ugyanis máshogy sajnos nem tudtunk közös nevezőre jutni.
Biztos vagyok benne, hogy a legemlékezetesebb esti teázásom marad, amikor némi tea és süti reményében érkeztünk a főtér egyik kávézójába, majd némi cukortúladagolás után távoztunk. Már gyanús volt, amikor a pincér – minden angoltudását bevetve – próbálta a tudtunkra adni, hogy „sok lesz már az édesből”, ugyanis a tea mellé még mindannyian szerettünk volna rendelni valami édességet, de a pincér figyelmeztetését megfogadva arra jutottunk, hogy majd osztozunk. Miközben hosszasan pakolták elénk a minden földi jótól roskadozó tálakat, értelmet nyert bennünk a felszolgáló intelme, ugyanis az apróbetűs rész, ami a tea mellett állt, nem az ízesítések felsorolása volt, hanem a tea mellé felszolgált finomságok sora. Így történt, hogy a teánk mellé kaptunk egy hatalmas tál aszalt gyümölcs-mixet, olajos magvakat, mogyorós csokit, egy nagy tál nápolyit és mézben pácolt füge kompótot, amit némi taktikai tanács után örömmel elkanalaztunk, ahelyett, hogy a teánkat ízesítettük volna vele. Hiába figyelmeztetett időben a pincér, a másik süteményről azért nem mondtunk le – ha már itt vagyunk kóstoljunk meg minél többféle ételt – és szerencsére nagyon jól tettük, ugyanis egy nagyon különleges, ugyanakkor isteni édességet kóstolhattunk meg.