Azeri kiruccanás (II.rész)

    Útitervünk következő állomása a Maiden Tower meghódítása volt, mely a városnak és az országnak is az egyik szimbóluma, így nem véletlen, hogy számos legenda és történet íródott róla. Nagy meglepetésünkre a belépő megvásárlása során elfogadták az itthoni diákot így 0,60 manatért, 80 lépcsőfok megmászása után gyönyörködhettünk Baku panorámájában (aki esetleg a szálláson hagyta a diákját, – mert ugyebár Bakuban mi szükségünk lehetne rá?? – az teljes áron (7 manat) élvezhette mindezt). A kínai turisták kerülgetése közben azon elmélkedtünk, hogy ha 5 év múlva visszatérnénk, valószínűleg már egy sokkal modernebb a városkép fogadna, több felhőkarcolóval és üvegpalotával.

A toronyból megállapítottuk, hogy gyalog sincsenek túl nagy távolságok, így a part mentén tovább indultunk, hogy elleshessük az azeri szőnyegek készítésének fortélyait. Később megállapítottuk, hogy ez korántsem olyan egyszerű feladat és inkább csúszkálunk a hideg padlón, minthogy valaha szőnyegkészítésbe fogjuk. A Szőnyegmúzeum már az alakja miatt is megér egy sétát, ráadásul két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen a múzeum előtti parkban ücsörögve Velence (kissé mesterséges) képe bontakozik ki a szemünk előtt. Ha régi, olasz stílusú épületeket nem is, de csillogó kék vízen ringatózó csónakokat mindenképpen láthatunk. A múzeumban 3 emeleten keresztül ismerhetjük meg a szőnyegkészítés történetét, fontosabb mérföldköveit, valamit számos szemet gyönyörködtető mintadarabot is megtekinthetünk. Némelyik festményeket megszégyenítő aprólékossággal van kidolgozva.

    Harmadik napunk reggelén buszra pattantunk és meg sem álltunk egészen Heydar Aliyev Kulturális Centrumának ultramodern épületéig. Az épület megpillantása során azt hiszem, joggal fogalmazódik meg bennünk a kérdés: - Vajon valóban létező dolog az időutazás, és Zaha Hadid (az épületet tervező londoni építész) legalább 100 évvel később született volna?? A hatalmas egybenyíló terek és a fehér szín domináns használata az épület belsejében is visszaköszön. 15 manatért cserébe 6 kiállítást tekinthetünk meg – köztük Azerbajdzsán nevezetességeinek makettjeit, babakiállítást és (természetesen) Hejdar Aliyev élettörténetét is részletesen megismerhetjük.  (Heydar Aliyev egyébként az ország mostani elnökének, Ilham Aliyev-nek az apja, és szinte minden nevezetesség az ő nevét viseli)

    A Tűztemplomhoz való eljutás reményében ismét buszra szálltunk. Amint beállt a busz a megállóba kissé elbizonytalanodtunk, hogy egyáltalán a következő megállóig épségben eljutunk-e vele, de a sofőr kedvessége hamar feledtette velünk az utazás körülményeit. Egyből felismerte, hogy nem éppen munka után hazafele tartó helyi lakosok vagyunk, így jelezte melyik a Templomhoz legközelebb eső megálló és egy segítőkész utas egészen a bejáratig kísért minket. A Tűztemplom körül található kis szobák mindegyikében egy mini kiállítást rendeztek be, melyek a soha ki nem alvó lángcsóvákat kerítették körbe.

     Utolsó napra hagytuk a város egyik legszebb mecsetének a felkeresését, a Bibi-Heybat-ot. Baku külvárosában található, azonban mindenképpen megér néhány perc buszozást. A helyszín gyönyörűen felújított, kevés volt a turista és még itt sem maradtunk rendőri őrizet nélkül. (sok helyen gyakori a rendőri jelenlét) A mecsetbe belépve – miután levettük a cipőnket és letakartuk a hajunkat kendővel – egy fényes, türkiz mozaikkal kirakott, díszes terem tárult elénk, sokan járnak ide imádkozni.

     

       Baku fénysebességgel fejlődik, egyre inkább igyekeznek a turizmusra összpontosítani

és nyitni a látogatók felé. A központi éttermekben legalább egy ember biztosan beszél angolul, de mellettük szóljon, hogy volt, akivel nem beszéltünk közös nyelvet, valahogy mégis sikerült megértenünk egymást és közös nevezőre jutni. A helyiek kimondottan örülnek, ha turistát látnak és szívesen beszélgetnek velünk vagy segítenek ha eltévedünk. Szívből ajánlom, ha teheted, egyszer mindenképp látogass el Azerbajdzsán szívébe.