Azeri kiruccanás (I.rész)

Négy napot volt szerencsém eltölteni Azerbajdzsán csodálatos fővárosában. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt semmiféle előítéletünk, hiszen Baku (még) nem éppen egy tipikus európai turista első számú célpontja. Igyekeztünk minél felkészültebben elindulni, azonban azt vettük észre, hogy egy részletes útiterv összeállítása kicsivel több időt és energiát vett igénybe, mintha egy népszerű nyugati várost választottunk volna úti célként, na de mi ugyebár szeretjük a kihívásokat.

Reggel 6 óra körül landoltunk a Heydar Aliyev reptéren, majd hamar megtaláltunk a buszt ami bevitt a városba, azonban már a buszra való felszállás során némi nehézségbe ütköztünk. A sofőr nem igazán beszélt angolul, valahogy mégis sikerült megértetnie velünk, hogy először kell egy kártya, arra töltsünk pénzt, majd azzal utazhatunk. Egyébként ez a kártyás rendszer nagyon praktikus. Veszel egy plasztik kártyát 2 manat-ért majd erre tölthetsz tetszőleges összeget.

Azerbajdzsán fizetőeszköze a manat, rövidítve: AZN, 1 AZN=171 HUF (2017.04.28.)

             A legtöbb állomásnál találsz automatát, amin a kártyán lévő összeget is gond nélkül le lehet ellenőrizni. A reptér bejárata mindkét oldalán elhelyeztek egyet és szerencsére angol nyelvű menüt is található rajtuk. Amint elkezdtük nyomogatni a képernyőt, hamar ott termett egy bácsika, (később még kettő) akiről egyből feltűnt, hogy nem reptéri dolgozóról van szó, ráadásul egy árva szót sem beszélt angolul, viszont roppant segítőkésznek bizonyult, így hossza pantomimezés után sikerült feltölteni a kártyánkat és még a busz sem indult el nélkülünk. A reptérről a városközpontba a transzfer 1,30 manat fejenként (igen, kb. 220 FT), a metróval/busszal való utazás 0,20 manat, hosszabb táv esetén a buszút 0,25 manatba is kerülhet. Modernebb buszokon ez a kártyás rendszer működik, de bőven maradtak buszok a régi időkből, melyeken le- vagy felszálláskor a sofőrnél kell fizetni. A buszmegállót jó esetben egy táblával jelzik, de ne lepődjünk meg ha a semmi közepén az út szélén látunk várakozókat, valószínűleg buszra várnak.

Fél 8 körül már a városban voltunk (egészen a Május 28 téren tesz le a busz, ahonnan metróval 2 megálló az Óváros, de gyalog sem vészes a táv), majd a part fele vettük az irányt némi reggeli reményében, de szomorúan tapasztaltuk, hogy később kell próbálkoznunk, ha bárhova be szeretnénk ülni. Végül 8 óra fele találtunk egy kávézót, ahol hosszasan megreggeliztünk. Nem volt autentikus, de meleg volt, finom volt a kávé és kényelmes a kanapé, akkor ez a három dolog bőven elég volt a mennyországhoz. 1 óra fele értünk a szállásra, az Óváros közelében lévő Hostelbe, majd némi pihenő után útra keltünk, hogy kiválasszuk a vacsink színhelyét. Egy olaszos étteremre esett a választásunk, a Fountain Square (város főtere) közelében. A pincérek tudtak angolul, segítőkészek voltak és élő zene szólt a háttérben, az ételek pedig isteniek voltak.

Hazafele úton felfedeztük, hogy a szállás közelében volt egy szimpatikus pékség, ahol 0,8 manatért isteni péksütit (talán falafeles csigát) szereztünk be reggelire, majd nyakunkba vettük a várost. Volt térképünk (nyomtatott google maps), megterveztük előre az útvonalat, de azért néha jól jött a GPS is. A második napra az Óváros felfedezését tűztük ki célként gyalog, ugyanis nem nagy távolságról van szó.

Shirvanshahs Palotája mellett találtunk egy Miniatűr könyv múzeumot, ahol megbeszéltük a kedves nénikkel, hogy magyarok vagyunk, majd örömmel mutatták, hogy találunk egy teljes vitrint tele mini magyar nyelvű könyvekkel. Kellemes meglepetésként ért mindannyiunkat. (A múzeum egyébként ingyenes.)

Folytatás a következő bejegyzésben.